Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Emlékek

 

Portré:

Dédapám öreg arca

kicsiny voltam, de jól emlékszem rá

ráncos, sötét volt az arca, és puha a karja

mikor altatott.

Nádszékben üldögélt, ölébe vett, némán?

vagy csak a hangjára már nem emlékszem…

bajszos volt - talán

végig kísér, ahogy szembenéz - így harminc év múltán is

melegség jár át ahogy

Rá emlékezem

                     ('92.11.02. Halottak napja. Temetésén néztem-néztem a sírjába 5 évesen!)

 

 

Töredék…

 

Ősz haja volt, mindig a szőlőlugas alatt üldögélt. Remegő kezeiben kötőtűk voltak.

                       Szerették  Öt…körülötte ültek és hallgatták…Mindig ugyanazt mesélte.

Ősz haja volt, nyakkendőt hordott…házakhoz járt szőlőlugast metszeni. Keresett valakit.

                       Némán. Sosem szólt senkihez, csak még mindig gyerekesen csillogó szemei             

                       cikáztak, mint a villám. Tengerkék szemekkel nézte a világot. Szerette a

                       természetet. Volt egy gyönyörű kertje, virágot termelt és szőlőt. Az mondta az

                       ember egy szőlőfürt, akkor a legszebb, ha leszakítják…

Ősz haja volt, nem ártott soha senkinek. Nyugágyba pihentette fájós lábait. Körbeugrálták az

                       unokák. Kinevették Őt, mert fekete ruhát viselt, valakit gyászolt, aki még él…

                       de messze van…Nagyon messze…

Ősz haja volt, a háború kint fogta Amerikába. Ott élt egyedül, az egyik karja béna volt.

                        Álmában mindig az unokáját látta, mindig őt dajkálta, szőke, gyűrűs haját   

                        simogatta - rossz kezével. Álmában mindig melegnek érezte az életet csak ha

                        felébredt akkor vacogott…

Ősz haja volt, hosszú, a derekát verte. Gyakran fésülte, fonta. Kontyba tekerve hordta. Bőrét

                       a ráncok vágták gerezdesre. Barna volt, télen is - mint az Afrikaiak. Asztalán

                       virág volt, az illata beterítette az egész szobát.

                       Magányos, a férje korán meghalt…

Ősz haja volt, egyszerű falusi ember. Szerette a madarakat. Kalitkát épített nekik. Ez a

                       váratok!- mondta- Itt senki nem háborgat titeket. Madárdalra aludt el,

                        madárdalra ébredt. Fütyüljetek madaraim. Fütyüljetek…

Ősz haja volt mindnek. Szeretetotthonban találkoztam velük. Egyik sem az, aki régen volt.

                      A megszokott rend unalmassá vált nekik. Közönyösen ülnek a padon. Fejük

                      felett nincs szőlőlugas, nincs madárdal, nem száll a virág illata. Ül.

                      Remegő kezét maga elé kulcsolja - többé már nem köt vele. Mellette ül a másik:

                      ősz haja derekát veri - még se fonja be. Többé nem készül madárkalitka, s a

                      háborús öreg nem az unokájáról álmodik.   

 

 

                

In Memoriem II.

 

Ifjuságom szele hol marad

Fájón ásít a hajnal

merre vagy.

 

Csillag fényed letűnt

 keresd Önmagad

 

Az ideggyógyintézet sátra alatt.

 

Kevés a fény a szobádban

Kereslek idegen ablakok alatt

felismerném árnyadat.

 

Idegen honban

a kirakat bábuján

látom Te vagy

- Szépen felöltözve -

 

 

                             ('84.körül)

 

 

Haláltusa

 

Utolsó órám, az utolsó perc

rád gondolok fény, rád édesem.

Könnyem rubin, ajkam már hideg

csókom ráfagyott

                       - a halál elvette tőled.

Neked éltem eddig, nem fáj, hogy vége.

Érezd e kín - egy haldokló vére.

Itasd fel, mert megolvad

foszlik szét az agy

Szerelmem utolsó sejtje

Tiéd marad.   

 

                          ('79 őszén)

 

 

 

Jólét

 

A hollószemű gyermek - fekete

nem, ritka fehér holló.

Fekete ajkán az éhség nyála csordul

- a pezsgő kifut a pohárból -

Erőtlen végtagjain - hajnal a bambusz,

puffadt hasán - dülled a sérv

olvasni nem tud

                 rágcsáló egér

                                     a vén…

áradat mossa a tányért,

nincs benne maradék.

Halld meg mit kér a gyermek

 - a hollószemű -

                         ('82.11.11.)

 

 

 

 

Kivégzés

 

Kutyakorbács, hajókötél

Láncra-vert

vastag, csatos szája remeg,

míg néz nagy szemével - ráránt a hóhér -

nincs szánalom, nincs vér - a haláltéren -

Az ártatlan láncra-vert csatos szája remeg

Bűnös volnék Istenem?

 

 

Mézeskalács, otthon íze

Gyermekem

anyám álmodik hajnali szélben,

eső nyúzza, szíves húzza, szája halkan súg

térdre borul - a hóhér belerúg -

ajkán vér buggyan  - a haláltéren -

A láncra-vert csatos szája remeg

Bűnösök higgyetek!

 

 

Kötél feszül, puska dörren

Oh egek…

anyám, feléd nyújtom sebes kezem.

Sír a lány, csörren a lánc, a tömeg zúg - a hóhér lesújt -

kegyelem vérözön - a haláltéren -

Ezernyi láncra-vert csatos szája remeg

Harcosok jöjjetek!

 

                                  ('83.02.13. A polgári forradalmat kirobbantók emlékére)