Versek Papáról
Portré: Nagyapám
Róla nem lehet beszélni. Nagy - mély sóhajtás igézi - meséje.
A háborút nyerte meg nekem. Hat napig éhezett egy maga ásta gödörben.
Most is a határban él, arat - gondolatban.
Nézi a pihenő gépeket, felül rá, akár egy gyermek.
Ő, ki még tokmányból élezi kaszáját.
(Drága Papámnak)
Ő. /Nagyapámnak/
Ő visszajött és harcolt tovább
Ellenem - ellened
Nem talált hont, s hazát.
Kellemes dér ült haján
Engeded - elveszted
a Tél nem éri el talán.
Ő visszajött és harcolt tovább
Álmodja a honni éjszakát.
Repülők, bombák zaját.
Szirének dallamát.
Ő visszajött és harcolt tovább.
(Kelt. 90 körül a Tél elérte szegényt.
'95.szept.1-én. Nagyon hiányzik.)
Papa
János bácsi unokája vagyok én
ki nem a sarki fűszeres.
Kovács legény volt
szegény
univerzális lakatos
Mester
Ember
Ő tanított meg élni
Engem.
János bácsi unokája vagyok én
ki nem a sarki fűszeres.
Lehetne akár ő is
mert én vagyok a csillag-virág-szemefénye
és Ő nekem a
Mindenem.
('97.03.20. Elment, s én életében nem mondtam meg neki,
hogy mennyire szeretem.)
Két éve hagytál itt
A Család már nem ugyanaz
már fájnak a közös hétvégi ebédek.
Hallom a hangodat
Cseng bennem a nóta
mit együtt daloltunk
v a l a h a
s oly nagyon kívánom vissza a percet,
a múltat, hangodat.
Átfoglak,
érzem csontos válladat
s táncolok újra.
A lüktetésből érzem, tudom,
hogy velem vagy
csak nem láthatlak soha.
('97.11.01.)
Másnap reggel
Megjelent arcod
- egy másik intervallumban
voltál és én is.
Megrémít közelséged
ahogy jelt adsz
a halál után
Te, ki hitetlen voltál.
Most
állj meg pillanat
mikor Te jelzel nekem,
hogy van élet az élet után
~ lágyan simogatod arcom,
megfogod nózim csak úgy viccesen ~
Istenem
Kérlek, engedd, hogy láthassam
Őt még egyszer ebben a földi életben
('97.11.01.)
Kísért (et)
Túl
sokat gondolok a halálra
Túl
közel van
-Túl
az óperencián-
Üres aknamezőn lépkedek
mellettem villámként csapkod,
s egész környezetem odavész.
Mintha kör-körös játékot játszanék
én vagyok középen
egyedül, tisztán
köröttem már meghalt
a világ.
(Én következem)
('98.01.15.)
Talány
/Apámhoz/
Vágyom a tücsök zenére
egy tisztátlan mezőre
Sziklára
- a habzó tenger foglyára -
Vágyom két csillag szépére
az itatós fényére
Apámra
- lángoló vörös hajára-
Vágyom álmaimra újra
holdfényes éjszaka hangja
Rád
- holtágú természet csigaháza -
Rád
('90.körül)
Kívánság
Te, Ki még a legnagyobb
fájdalomnál sem érzékenyültél el.
Te, Ki a háborút is kínokkal viselted.
Te, Könnyeztél halálod hajnalán.
Tudd meg, hogy felfogtam egy könnycseppet
tenyeremmel, s az gyémánttá változott.
Azóta őrzöm. Majd megmutatom, ha
Találkozunk
Odaát.
(’98.02.03.21.00.Papának)
